Mert az élet nehéz...

Mikor már azt gondolnád minden klassz,akkor biztos valaki odafenntről tesz valamit,elébem sodor,hogy nehezebb legyen.Ilyenkor elgondolkozom.Felvegyem a harcot vagy ne?!Te mit tennél a helyemben?Életem során volt már rá példa,hogy abbahagytam a harcot,de.. meg is bántam.Nem akarok veszíteni.Tudom nehéz út lesz,teli bukkanókkal,gödrökkel,lejtőkkel,hegyekkel,de... már milyen nehéz is végig kell csinálnom.Lesznek akik segítenek,és tudom hogy ott állnak a hátam mögött ha elveszteném egyensúlyom,akkor ők megtartanak,erőt veszek és megyek tovább.

Elbizonytalanodom mikor támadnak,de a kezdeti szúrásokat el kell viselni,utána meg tovább küzdeni.
Akkor lesz jó mikor megnyerem majd a csatát és az ellenség arcába mosolyoghatok.Ne gondoljatok rossznak,csak aki annyi sebet ejt rajtad és mással nem tudsz visszavágni akkor legalább a csata győztes kimenetelét mondhatom magamnak.

Sétálunk Szeged rakpartján,a hídon,már besötétedett már csak a város fényeit veri vissza a Tisza vize.Órákon át beszélünk,mindenről,milyen kis semmiségek,de olyan jó veled megosztani.Nem fogjuk egymás kezét,mert csak barátok vagyunk.Mikor szemedbe nézek,mintha Te többet akarnál.Próbálom nem észrevenni,mert a mi barátságunkban mindent szabad.Nem titkolózunk egymás előtt,lassan előjönnek amiket másnak nem mertünk volna elmondani.Minden egyes találkozásnál,töbet látunk meg egymásból.
Meddig fog ez tartani?....