Megyek az utcán,fejemben ezer meg ezer gondolat száll ide-oda.Nézem az emberek arcát, látok boldog,szomorú,féltékeny és még sok érzelemtől gazdag arcokat,mennyien vagyunk mi emberek és mindenki telis-tele van problémákkal.Senki sem törődik a másikkal.Mindenki siet valahová.Megállok.Nézem a gyönyörű nyugodt Tisza-partot,mert ő nem siet sehova ő megvár.Nem rohan el előlelem.Nemsokára a fák megválnak a ruhájuktól,levetik szebbnél szebb színű leveleiket amit aztán a szél megtáncoltat és az arcomba fúj, én becsukom szemem és élvezem ,hogy megszólít.Kinyitom a szemem és minden megváltozik, az emberek már nem ugyanazok,a régiek elmentek és helyettük újak jöttek.Ekkor jön rá az ember,hogy még üresebb lenne a Világa barátai,családja nélkül.Végignézel az embereken újabb gondolatok suhannak végig rajtad.Nézed őket kin tiszta,kin mocskos,tisztességtelen gondolatokat fedezel fel arcukon.Hiába néznél aranyosan őket nem érdekli,ki vagy,mi bánt,milyen lelki broplémád van.Te mész tovább a parton és a szél viszi utánad kisérőidet a csodálatos,sokszinű fák leveleit.Hosszú kabátodat a hajaddal együtt hátra fújja a szél.A pillanatnak élsz.Nem gondolsz semmire.Csak vagy.Hát nem szép?Beugrik az egyik (zene) számnak a szövege,mennyire igaz ugye?Pedig mikor csak úgy énekelgeted,akkor nem tűnik ennyire valóságosank,pedig az.Olyan gyorsan éljük életünket,néha kicsit álljunk meg és merüljünk el valami állandóban.
Mert a természet nem csal meg.nem hazudik,ő valós...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése